máj 22, 2019
52 Views
0 0

Mindent megnyert, majd depressziós lett, most 22 évesen visszavonul az úszó

Written by

Huszonkét évesen bejelentette visszavonulását Ruta Meilutyte, a litvánok olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója, írja az MTI.

Készen állok arra, hogy új fejezetet kezdjek az életemben. Folytatni akarom a tanulmányaimat, és fel akarom fedezni a világot

– közölte szerdán a sportoló, aki a decemberi, Hangcsouban rendezett rövidpályás vb óta nem versenyzett.

Meilutyte a 2012-es londoni játékokon, 15 évesen megnyerte a 100 méteres mellúszást, majd a 2013-as barcelonai világbajnokságon is ebben a számban diadalmaskodott. Mindössze 17 éves volt, amikor már az összes létező versenyről volt aranyérme junior és felnőtt szinten is, ami rajta kívül senkinek nem sikerült még.

2018-ban, egy interjúban mesélt arról, hogy depresszióval küzd. A sikerei miatt úgy érezte, hogy mindenki újabb eredményeket vár tőle, nagy volt rajta a nyomás, így azt is nehezen kezelte, hogy könyöktörése után a 2016-os, riói olimpián a hetedik lett. Már ekkor is abba akarta hagyni az úszást.

Nem voltam elégedett magammal, de mennem kellett előre, hogy jó eredményeket szállítsak. Mély depresszióba estem, az volt a legmélyebb pont, amin keresztülmentem életemben

idézi a brazil Globo Esporténak adott nyilatkozatot a swimswam.com.

Meilutyte tavaly áprilistól idén márciusig három doppingellenőrzést is elmulasztott, mert nem adta meg a tartózkodási helyét. Ez a szabályok szerint eltiltást von maga után, így Meilutyte valószínűleg nem indulhatna jövőre a tokiói olimpián.

Nyitókép: Clive Rose/Getty Images

https://24.hu/sport/2019/05/22/ruta-meilutyte-uszas-visszavonul/

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
· ·
Article Categories:
24.hu · Sport · Úszás
banner

Leave a Comment