Már 26, 2020
7 Views
0 0

Tombol a koronavírus: hol vásárolhatunk a járvány idején?

Written by

Március 17-től nem lehetnek nyitva a boltok délután 3 órától a koronavírus-járvány miatt, kivétel például az élelmiszerüzlet és a patika – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A kihirdetett kormányrendelet szerint 15 órától nem lehetnek nyitva a boltok (például ruhabolt, cipőbolt), kivétel az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzleteket, továbbá a gyógyszertárakat, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzleteket, a benzinkutakat és a dohányboltokat.

A többi kiskereskedelmi üzletben a 15 órai zárás után reggel 6 óráig csak az ott dolgozók lehetnek bent. A szolgáltató szektorra – például manikűrös, fodrász, edzőterem – még nem vonatkozik a jogszabály, tehát nyitva lehetnek, ugyanakkor a kormány javasolja a járványügyi óvintézkedések fokozott betartását.

Vásárlás koronavírus idején Fotó: Getty Images

A Nielsen adatai szerint 25 százalékkal emelkedett a nemzetközi kiskereskedelmi láncok értékbeli forgalma a COVID-19 koronavírus-félelmek hatására 2020. február 24. és március 1. között. A kiskereskedelmi láncok szkennelt adatai alapján leginkább az egészségvédelmet célzó termékeket és a tartós élelmiszereket vásárolták a hazai fogyasztók. Tisztálkodási és higiéniai termékekből 142%-kal, fertőtlenítőszerből 91%-kal több fogyott az adott időszakban az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszerek között tarolt a cukor, a liszt és a száraztészta.

Folyamatosan alkalmazkodnak a vírushelyzethez az üzletláncok

Az üzletláncok folyamatosan alkalmazkodnak a kialakult helyzethez. Mennyiségi korlátozásokat vezetnek be, átalakítják a nyitva tartást, és változtatnak a kiszállítás menetén. Megnéztünk, hogy az üzletláncok mit javasolnak és min változtattak: így tudunk vásárolni koronavírus-járvány idején. Március 18-tól mennyiségi korlátozásokat vezetett be boltjaiban a Spar. Aki neten rendel, az csak előre, online fizetheti ki a termékeket.

A tájékoztatás szerint az egy tranzakcióval megvásárolható mennyiség

  • lédig termékek esetében 5 kilogramm,
  • darabban értékesített termékek esetében 10 darab.

Az online shop működésében más változtatásokat is bevezetett kedden a Spar. Az azóta leadott rendeléseket kizárólag előre, online lehet kifizetni a kiszállító munkatársak védelmében.

Korábban a Tesco is korlátozásokat jelentett be: náluk egyes kategóriákon belül 12 darabban maximalizálják a megvásárolható mennyiséget vásárlónként. “Mindent megteszünk annak érdekében, hogy áruházaink polcait folyamatosan feltöltsük, de ebben az időszakban előfordulhat, hogy egyes termékek átmenetileg kisebb mennyiségben vagy egyáltalán nem elérhetők” – tették hozzá.

Mint írják, mivel a következő hetekben több online vásárlóra számítanak, előfordulhat, hogy a kiszállítási időpontok a szokásosnál hamarabb betelnek, így javasolják, hogy amennyire lehetséges, foglaljon mindenki előre. Akár három héttel előre le lehet foglalni az idősávot, és a kiszállítás napját megelőző munkanap 23 óráig módosítható a kosár tartalmán.

Az Auchan március 15-én közölte, hogy a megnövekedett élelmiszer-rendelések miatt a szállítási kapacitások terheltek, ezért nem vállalnak több kiszállítást márciusra.

Az Auchan közölte a teljes csapat a beszállítókkal közösen azon dolgozik, hogy a későbbiekben minden áruházban elérhetőek legyenek termékeik, így az online rendeléseket kiszolgáló 3 áruházban is.

Az Aldi március 21-én arról tájékoztatott, hogy koronavírus-járvány miatt – a vásárlók és dolgozók védelmében – rövidített nyitva tartási időre állnak át diszkontjaik Magyarországon.

A tájékoztató szerint az üzletek nyitva tartása március 23-tól átmenetileg az alábbiak szerint változik:

  • Hétfőtől-Szombatig: 08:00-19:00
  • Vasárnap: 08:00-18:00

Mint azt az új nyitva tartási idővel kapcsolatban a posztban Bernhard Haider, országos ügyvezető igazgató írja: “Az új nyitvatartási rend mindannyiunk érdeke. Az egészségmegőrzés mellett célunk, hogy csökkentsük munkatársaink leterheltségét mind a boltokban, mind a központi raktárban, és továbbra is a megszokott színvonalon szolgáljuk ki Önöket. Az intézkedés bevezetésével több idő jut majd polcaink feltöltésére, a vásárlói igények kielégítésére. Az új nyitvatartási rend hatásait folyamatosan elemezni fogjuk, és szükség esetén döntésünket felülvizsgáljuk.

Bernhard Haider tájékoztatása szerint másik fontos, a dolgozókat és a fogyasztókat egyaránt védő változás, hogy a pénztárakhoz védőplexiket szerelnek fel.

A Lidl honlapján arról tájékoztat, hogy áruházaik a megszokott nyitvatartási rendben állnak a vásárlók rendelkezésére.

Az áruházlánc az alábbiakban foglalta össze a vásárlási tanácsokat a koronavírus-járvány idejére:

  • Javasoljuk, lehetőleg ne a csúcsidőszakban menjenek vásárolni. A kisgyermekek érdekében pedig azt javasoljuk, ha megoldható a felügyeletük otthon, ne vigyék őket magukkal vásárolni!
  • Az eladótérben a vásárlók tartsanak biztonságos távolságot más személyektől, főképpen a pénztár előtti sorban álláskor!
  • Javasoljuk a készpénz nélküli fizetéseket az üzletekben, ami gyorsabb, kényelmesebb is.
  • Vásárlás közben is fordítsanak figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ általános ajánlásaira is, amelyek szerint ne érintse meg az arcát, különösen az ajkakat, az orrát és a szemét kézzel!
  • Kövessék a köhögés és a légzés higiéniai protokollját! Köhögés vagy tüsszentés esetén takarják el a szájukat és az orrukat könyökkel, vagy zsebkendővel, majd a lehető leghamarabb dobják be a zsebkendőt egy zárt szemetesbe! Ne köhögjenek vagy tüsszentsenek az áruházban az ott tartózkodókra, vagy a kihelyezett élelmiszeripari és más termékekre!
  • Ne fogják meg a válogatható frissárut (elsősorban péksüteményt) puszta kézzel, használjanak erre a célra kihelyezett fogóeszközt, vagy eladótéri műanyag zacskót, esetleg papírzacskót, amibe be is csomagolhatnak!
  • Védő maszk használat nem ajánlott az egészséges ember számára!

Címlapkép: Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
portfolio.hu
banner

Leave a Comment