jan 20, 2020
7 Views
0 0

Bereményi Géza ikonikus piaci játéka a József Attilában

Written by

A történelmi korszakokon átívelő történetről Funtek Frigyes rendező azt mondta, hogy őt abban elsősorban a bemutatott különleges emberi viszonyok érdeklik, amelyeket az ő generációja és a szüleié átélt valamilyen módon. „Hordozunk magunkban fantasztikus terheket, emberi viszonyokat, szerelmeket, csalódásokat, bánatot, kapzsiságot – sorolta a rendező –, és ezek mind benne vannak ebben a történetben.”

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója pedig a színészválogatás kiemelt jelentőségéről beszélt: „Amikor egy-egy szereposztásra kerül sor, akkor viszonyítások is vannak. Fontos megtalálni a főszerepeket, de például, ha Csankó Zoltán játssza Monori Sanyi bácsit, akkor az is lényeges, hogy ki játssza a feleségét. Tehát a színészi és emberi viszonylatok egyaránt fontosak – ismételte meg –, hogy hogyan tudnak egymásra ráhangolódni, egymásból építkezni, ami a színháznak egy alap kérdése.”

A színpadi művet is jegyző Bereményi Géza író, az 1988-ban bemutatott azonos címet viselő film rendezője az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy a történet személyes ihletésű: saját magáról és a gyermekkorában őt nevelő nagyapjáról, a darabban Monori Sándorként szereplő piaci árusról szól.

„Én voltam a Gézuka, de Imike a szerep szerint. Emellett egy olyan emberről is szól, aki »aranyból van«. Egy kereskedőről, akinek az arany az utolsó értéke az életben. Egy kemény, sőt, mondhatni kegyetlen ember volt, önmagával is, aki a piac törvényeihez alkalmazkodott és azokat alkalmazta minden illúzió nélkül” – fogalmazott.

Bereményi Géza hangsúlyozta, hogy a darab nem a filmforgatókönyv alapján készült, hanem a téma színpadi változata, önálló színmű. „És bevallom, nagyon szeretem ezt a változatot, ígéretes és alig várom a bemutató” – tette hozzá.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu
banner

Leave a Comment