Sze 1, 2019
71 Views
0 0

Kórházi ágyából vezette csapatát az amerikaifocis edző

Written by

Az eltökéltség új szintjét mutatta meg az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban szereplő Liberty Flames vezetőedzője, Hugh Freeze, aki kórházi ágyában fekve irányította csapatát szombaton a Syracuse Orange ellen. Freeze-nek ez volt az első meccse új csapatával, ezért sem akart lemaradni a mérkőzésről.

qfzny6mlakzkaqq4ergm

Ne maradjon le semmiről!

Freeze egy hónapja kezdett egyre nagyobb hátfájdalmakra panaszkodni, ami miatt később már lábra sem tudott állni ­- mint később kiderült, porckorongsérvének a tüneteit erősítette egy fertőzés, ami után augusztus 16-án meg is műtötték. Freeze azt mondta, hogy ha egy nappal később fordul orvoshoz, akár bele is halhatott volna a problémájába.

Mivel az orvosai azt tanácsolták neki, hogy most még ne álljon lábra, speciális megoldás kellett, hogy csapata közelében lehessen, ezért tolták a stadion egyik lelátórészébe a kórházi ágyat. Freeze ugyan nem tudott beszélni a bírókkal, és időt sem tudott hívni, de csapatának játékhívásait ő végezte a támadások döntő részében, tehát stratégia szinte végig az ő kezében volt.

A 49 éves, korábban 2012-16 között a magasan jegyzett Ole Miss amerikaifutball-programját vezető Freeze-t 2017 legelején azért távozott el a csapattól, mert kiderült, szisztematikusan szegték meg a játékostoborzásra vonatkozó szabályokat, és rendszeresen ajánlottak pénzt a tehetségeknek, hogy náluk járjanak egyetemre, és így az Ole Miss csapatát erősítsék. Freeze emellett az egyetemtől kapott mobiltelefon hívogatott escortszolgálatokat. Freeze stábjának vétkei miatt az Ole Miss 33 győzelmét törölték, és két évre eltiltották őket a szezon végi jutalommeccsektől (bowloktól).

A meccset végül a jóval esélyesebb Syracuse nyerte meg 24-0-ra, de a találkozó láthatóan nem csak az eredményről szólt a feleknek, a lefújás után Dino Babers a pályáról üzent a hosszú kihagyás után, fájdalmai ellenére visszatérő kollégájának. Freeze azt mondta a meccs után, hogy a második fordulóban is ott lesz csapatával.

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
120 yard · Index.hu
banner

Leave a Comment