Júl 12, 2019
10 Views
0 0

Benedek Tibor: Sosem volt különösen jó labdaérzékem

Written by

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Benedek Tibor pénteken ünnepli 47. születésnapját, a Magyar Olimpiai Csapat Facebook-oldalán köszöntötte a balkezes játékost.

Egy korábbi – kevéssé ismert – vallomását idézték, amelynek minden sora kincs.

Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszom túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos.

“Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra. 

A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszom, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek. Mégis,

ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez ez én tehetségem.

Benedek 2013-ban már edzőként lett világbajnok, jelenleg az újpesti klubnál dolgozik szakmai igazgatóként.

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Vízilabda
banner