máj 21, 2019
17 Views
0 0

3 nagy ásza nélkül is NBA-döntős a Golden State

Written by

A címvédő Golden State Warriors hétfőn hosszabbításban győzött a vendéglátó Portland Trail Blazers ellen, és ezzel veretlenül nyerte meg az észak-amerikai kosárlabda-liga Nyugati főcsoportjának döntőjét. A Warriors sorozatban ötödik nagydöntőjére készülhet, az előző négy kísérletéből háromszor a bajnoki címet is megszerezte – tudósított az MTI.

Az oaklandiek a párharc harmadik meccsén 18 pontos hátrányból fordítva nyertek, ezúttal 1:42-vel a harmadik negyed vége előtt 17 ponttal (95-78) voltak lemaradva, de most is fordítottak.

A Warriorsban ezúttal is hiányzott az elmúlt két nagydöntő legjobbjának megválasztott Kevin Durant, valamint DeMarcus Cousins, és a 2015-ös finálé MVP-je, Andre Iguodala.

Történelmi teljesítményt nyújtott Steph Curry és Draymond Green párosa: az NBA történetében ugyanis először ért el egy csapatban két játékos is tripla duplát (három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű eredmény) egy playoff-mérkőzésen.

  • Curry 37 ponttal, 12 lepattanóval és 11 gólpasszal zárt
  • Greennek 18 pontja, 14 lepattanója és 11 gólpassza volt.

Currynek egyébként egy elképesztő sorozata szakadt meg: a negyedik negyedben elrontott egy büntetőt, ezt megelőzően legutóbb 2015-ben fordult elő vele, hogy egy playoff-mérkőzés zárófelvonásában, vagy a hosszabbításban rontott. 81 sikeres büntető után ért véget a széria.

A Warriors mostani döntős sorozatánál az NBA történetében csak a legendás Boston Celticsnek van hosszabb szériája, 1957 és 1966 között tíz alkalommal játszott a bajnoki címért.

Az összes nagy amerikai bajnokságot figyelembe véve a Warriors a hatodik csapat, amely egymást követően legalább ötször játszott nagydöntőt: a Boston Celtics mellett a jégkorongligában (NHL) a Montreal Canadiens és a New York Islanders, baseballban a New York Yankees, amerikaifutballban pedig a Cleveland Browns érte el ezt a bravúrt.

A Golden State a nagydöntőben a Keleti főcsoport győztesével találkozik, ott jelenleg a Milwaukee Bucks 2-1-re vezet a Toronto Raptors ellen.
    
Eredmény, Nyugati főcsoport, döntő, 4. mérkőzés:
Portland Trail Blazers-Golden State Warriors 117-119 – hosszabbítás után  
    A párharc végeredménye: 4-0 a Golden State javára.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Kosárlabda
banner

Leave a Comment