jan 23, 2020
26 Views
0 0

Hárman szálltak ringbe az MTA elnöki székéért

Written by

A Magyar Tudományos Akadémia májusban választja meg új vezetőjét – írja a Népszava.

Freund Tamás neurobiológus, Pléh Csaba kognitív tudós vagy Szathmáry Eörs evolúcióbiológus lehet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) következő elnöke

– derült ki az Akadémia szerdán közzétett jelöltlistájából. Új elnök megválasztására azért van szükség, mert az MTA jelenlegi vezetőjének, Lovász Lászlónak májusban lejár a megbízatása. A tisztújításra az Akadémia május 4-5-ei közgyűlésén kerül sor, ahol az elnök mellett főtitkárt, főtitkár-helyettest és három új alelnököt is választanak. Az akadémiai szabályozás szerint a vezető tisztségekre a jelölteket három évre lehet megválasztani, majd legfeljebb egyszer további három évre újraválasztani.

A jelenlegi vezetés öt tagja először 2014-ben, majd 2017-ben nyerte el mandátumát.

Akadémiai körökben Freund Tamást, az MTA jelenlegi alelnökét tartják a legesélyesebb jelöltnek, aki korábban maga is ellenezte az MTA-t megcsonkító kormányzati intézkedéseket, a jobboldali-konzervatív értékrendű tudósokat tömörítő Professzorok Batthyány Köréből is kilépett.

Bár Freundot a hazai tudományos élet egyik legmeghatározóbb – és legbefolyásosabb – szereplőjeként tartják számon, ő sem tudta megakadályozni, hogy a kormány végig vigye tervét, ami az akadémiai kutatóintézetek elcsatolásával végződött.

A kutatóhálózat tavaly szeptembertől az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) irányítása alatt működik.

Az ELKH vezetését Maróth Miklósra, az Orbán Viktor kormányfővel jó viszonyt ápoló orientalista klasszika-filológusra bízták. A Freund Tamás iránti bizalom meginogni látszott, amikor tavaly októberben nyilvánosságra kerültek egyik levelének részletei, amit a miniszterelnöknek címzett. Freund ebben egyebek mellett „gyengén teljesítő”, kormánykritikus társadalomtudományi kutatócsoportok munkatársairól írt, akik a fiatalságot „mételyezik”, és akiktől „szerettek volna megszabadulni”. A levél megosztotta a tudósközösséget, majd Freund bocsánatot kért. Azt pedig határozottan cáfolta, hogy ki akarná rúgatni kormánykritikus kollégáit. Az MTA jelölőbizottsága február 19-én ülésezik legközelebb, ekkor tárgyalják meg a jelöltek koncepcióit. A jelölési szakaszt a bizottság március 11-i ülésén zárják le. 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

https://szakszervezetek.hu/hirek/21188-harman-szalltak-ringbe-az-mta-elnoki-szekeert

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Hírek · szakszervezetek.hu
banner

Leave a Comment