nov 3, 2019
7 Views
0 0

Kitört az egyik kerék felfüggesztése Sebastian Vettel autójában

Written by

Hiába indult első sorból Sebastian Vettel a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon, mindössze nyolc körig tartott számára a futam. Már a rajtnál is kifejezetten lassú volt a német, nem csak Charles Leclerc és Lewis Hamilton előzte meg minden erőfeszítés nélkül, hanem Lando Norris és Daniel Ricciardo is.

Szólt is Vettel a rádión, hogy hiába nem ütközött semmivel és senkivel, nagyon alulkormányozott az autó. A felvételeket látva egyértelmű volt, hogy valami eleve nem működött a Ferrari autójában, végül a nyolcadik körben fel is kellett adnia a négyszeres világbajnoknak a versenyt, mert a jobb hátsó kerék felfüggesztése eltört egy huppanó után.

A nagy rádiózásból aztán semmi sem derült ki, a német pilóta nem értette, miért tört el alatta az egyébként is lomha autó, de a paddockban sem volt kisebb az értetlenség. Jött is Vettel övelős, de tűpontos összefoglalása:

Nem tudom mi történt, teljesen föladta

A futam jelenleg is tart, 20 kör után Lewis Hamilton vezet Valtteri Bottas előtt, de még nem járt a boxutcában.

Kiemelt kép: Charles Coates/Getty Images

https://24.hu/sport/forma-1/2019/11/03/amerikai-nagydij-sebastian-vettel-kitort-felfuggesztes-kieses/

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
24.hu · Forma-1 · Sport
banner

Leave a Comment