nov 9, 2019
2 Views
0 0

„Az ironikus mondás szerint Orbán már kilépne az EU-ból, de Putyin elnök nem engedi”

Written by

Az orbáni külpolitika abszurd, de van benne logika. Megy a bolt, s a miniszterelnök elmondhatja: több előnyre tettünk szert, mintha belesimulnánk a nyugati rendbe

– mondta Orbán Viktor külpolitikáját elemezve Dunay Pál a Népszavának adott interjúban. A George C. Marshall Európai Biztonsági Tanulmányok Központjának professzora úgy gondolja, az Orbán-kormány jól árazta be, hogy maximális előnyöket tudjon elérni minimális veszteségekkel. Azaz miközben eljátssza, hogy támadó külpolitikával védi a nemzeti érdekeket, gazdaságpolitikájával gátlástalanul szolgálja ki a nyugati nagytőkét, elsősorban az itt működő német autógyárakat. Dunay azt mondja:

A Mercedes, az Audi és a BMW főnökei mondhatják, kérem, itt stabilitás van, alig fordul elő sztrájk.

Dunay szerint amúgy is az az orbáni tan, hogy nincs hála, csak kőkemény üzlet. Azaz ha a nyugatiak kapni akarnak valamit, akkor adniuk is kell valamit. Ez egyúttal azt is jelenti, Orbánék nem simulnak bele a nyugati rendbe, hanem üzletelnek erre is, arra is. Nincs is bennük félelemérzet Oroszországgal szemben sem. A tudós szerint ezt próbálja kihasználni az orosz külpolitika, amely éket akar verni a nyugati szövetségesek közé, meg akarja nyerni a kevésbé lojálisakat például a NATO-tagországok közül. Ezt hol ajándékokkal, hol korrupt politikusok megnyerésével, hol hatalmas hitelekkel éri el. Dunay szerint ilyen ügyekben sűrűn emlegetik Magyarországot. Említ egy ironikus mondást, amely így szól:

Orbán már régen kilépne az Európai Unióból, de Putyin elnök nem engedi.

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

https://24.hu/belfold/2019/11/09/dunay-pal-interju-orban-europai-unio-oroszorszag/

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Leave a Comment