dec 31, 2018
117 Views
0 0

Áder János: Mondhatunk igent egy erősebb Európai Unióban erős Magyarországra

Written by

Áder János az Újév első perceiben elhangzott beszédében felidézte, a csángó magyarok – ősi szokás szerint – az esztendő első óráiban házról-házra járnak, áldást mondanak, bőséget, jó kenyeret kívánnak egymásnak és zenével, énekkel űzik el az ártó erőket. Nemcsak önmagukra és azokra gondolnak, akikhez bekopogtattak. 

Az áldás kérése a falunak, a szülőföldnek, a közös nyelvet beszélőknek is szól, mert tudják, hogy összetartó közösségben az egyes ember is erősebb

– tette hozzá Áder János. 

Az államfő szerint szilveszteri szokás, hogy az Újévnek számos elhatározással vágunk neki, ugyanakkor szilveszter elmúltával úgy tűnik, mintha az újévi jókívánságok beteljesülését, a fogadalmak betartását rajtunk kívül álló erők akadályoznák. 

Pedig, csak rajtunk múlik, mire mondunk nemet és mire mondunk igent

– hangsúlyozta. 

Meglátása szerint nemet mondhatunk arra, ami mérgezi hétköznapi életünket, az elaljasult közbeszédre, az embertársakat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetekre, a másokra való mutogatásra, a mások felelősségének palástolására, a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására. 

Mondhatunk nemet az igénytelenségre, az ünnepeinkből gúnyt űző cinizmusra, az érdekek szerint torzított valóságra, a rövidlátó gondolkodásra, környezetünk felelőtlen kirablására, a vizeinket mérgező, a levegőnket szennyező, a jövőnket felélő kíméletlen valóságra. Külső erők ebben nem akadályozhatnak meg minket

– jelentette ki Áder János. 

Az államfő szerint nemcsak nemet, hanem igent is mondhatunk például arra, amilyennek szeretnénk a mi, illetve gyermekeink jövőjét látni. Kiemelte, mondhatunk igent a magyar nemzetre, Kárpát-medencei együvé tartozásunkra, a magyar érdekek képviseletére, hagyományaink ápolására, anyanyelvünk ápolására. 

Mondhatunk igent egy erős Európára, egy erősebb Európai Unióban erős Magyarországra

– emelte ki a köztársasági elnök, aki megemlítette a tisztább környezet, a vizeink, a földjeink, az erdeink védelmének fontosságát is. 

Áder János Szent Ágoston szavait idézve zárta beszédét és adott útravalót az új esztendőre: 

Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.

To view this video please enable JavaScript, and consider upgrading to a web browser that supports HTML5 video

ECHO TV – A nemzet hangja

(Visited 9 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Belföld · echotv
banner

Leave a Comment