feb 15, 2020
3 Views
0 0

“Történelmi jelentőségű lesz a vasárnapi dunaújvárosi időközi választás”

Written by

“Történelmi jelentőségű lesz a vasárnapi dunaújvárosi időközi választás”

Történelmi jelentőségű választásnak nevezte a Jobbik elnöke a vasárnapi dunaújvárosi időközi országgyűlési voksolást a Demokratikus Koalíció alelnökével együtt tartott szombati sajtótájékoztatón a Fejér megyei városban.

Vasárnap országgyűlési választások szintjén fog vizsgázni az ellenzéki együttműködés, amely az őszi önkormányzati választásokon jelesre vizsgázott – mondta Jakab Péter.

A pártelnök rámutatott, hogy az ellenzéki pártok a lehető legszélesebb együttműködést valósították meg Dunaújvárosban és környékén, és mindent elkövettek azért, hogy “a Fideszt két vállra fektessék”.

Jakab Péter felhívta a figyelmet arra, hogy önmagában az összefogás nem elég, a sikerhez hiteles, elfogadott jelölt is kell, ők Kálló Gergely személyében megtalálták ezt a jelöltet.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke azt mondta, hogy jelöltjük vasakarattal, tisztességgel fogja képviselni Dunaújváros és környéke lakóit a Parlamentben. Megjegyezte, hogy amennyiben Kálló Gergely nyer vasárnap, a helyi ügyekhez a DK támogatását is megkapja az Országgyűlésben.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: ősszel nemcsak azt mutatták meg, hogy az ellenzék képes választást nyerni, hanem azt is, hogy miként lehet visszahozni hazát, szabadságot és szolidaritást az együttműködéssel.

atv.hu/MTI

Ajánlom

http://www.atv.hu/belfold/20200215-tortenelmi-jelentosegu-lesz-a-vasarnapi-dunaujvarosi-idokozi-valasztas

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Leave a Comment