nov 12, 2019
4 Views
0 0

Vaddisznók túrták fel a kokainrejtekhelyet Olaszországban

Written by

Eddig is sokféle felfordulást okoztak a környéken élő embereknek az olasz erdőkben élő vaddisznók, de a Telegraph beszámolója szerint most egy újabb csoportot sikerült magukra haragítaniuk: a kábítószercsempészeket. 

A beszámolók szerint toszkán dílerek gondolták azt, hogy kokainkészletük biztonságban lesz az erdőben, jó mélyre elásva, de nem számoltak a mindent feltúró vadkanokkal, akik nemcsak meglelték a zsákmányt, de még szét is tudták szakítani a csomagolását, így 20 ezer euró értékű kokaint hordott szét az erdőben a szél. 


Képünk csak illusztrációFotó: Reiner Bernhardt/Picture-Alliance/AFP

A dílerek persze nem sietek a nyilvánosság elé a sztorival, csakhogy közben a rendőrség folyamatosan lehallgatta a bűnbanda egy olasz és három albán tagját. Így értesültek a rendőrök arról is, hogy az egyikük dühösen számolt be telefonon arról, hogy a vaddisznók tönkretették az árut. 

Azt nem tudni, hogy mi történt a vaddisznókkal, fogyasztottak-e a kokainból, és ha igen, akkor ez mit okozott náluk. 

Fotó: AUSLOOS Henry/hemis.fr

A bűnbanda mindenesetre rács mögé került, drogkereskedelemmel vádolják őket, mivel a vádak szerint havi két kilogrammnyi kokainnal kereskedtek a toszkán Arezzo városának klubjaiban és kocsmáiban, illetve több közeli városban is.

A készletüket rendszeresen az erdőben rejtették el. A rendőrség azután fogott gyanút, amikor egy 21 éves albán férfit tavaly meggyilkolt egy olasz férfi, és a nyomozás során világossá vált, hogy drogkereskedelem állhatott a háttérben, emiatt kezdték el figyelni a lehallgatott tagokat is. 

Fotó: Pierre Vernay/Biosphoto

Sok európai országhoz hasonlóan amúgy Olaszországban is eléggé elszaporodtak a vaddisznók, múlt héten gazdák még tüntettek is Rómában, tömeges kilövést követelve, mivel a vaddisznók elmondásuk szerint rengeteg kárt okoznak a mezőgazdaságban. 

https://444.hu/2019/11/12/vaddisznok-turtak-fel-a-kokainrejtekhelyet-olaszorszagban

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
444
banner

Leave a Comment