Már 17, 2019
4 Views
0 0

Verhetetlen a Fradi hazai pályán

Written by

A szombaton a Haladást 2-0-ra legyőző FTC több mint másfél éve, pontosan 703 napja kapott ki legutóbb otthonában a magyar élvonalbeli bajnokságban. Még 2017. április 15-én, a Vasas tudott 2-1-re nyerni a Groupama Arénában, azóta 35 meccsen 27-szer begyűjtötte a három pontot a zöld-fehér alakulat. Ez bizony félelmetes mutató!

A listavezető a második helyen álló Vidivel szembeni nyolcpontos előnyét főleg annak köszönheti, hogy a mezőnyből egyedüliként még veretlen vendéglátóként. A szombathelyiekkel szembeni volt a tizenharmadik mérkőzése a 2018–19-es évadban, tíz siker mellett három döntetlent tud felmutatni. Ezzel szemben a székesfehérváriak mérlegét – a felcsúti „albérletet” is számolva – két iksz és három vereség csúfítja hazai környezetben. Érdekesség, a címvédő a múlt héten ugyan győzött az Üllői úton, de a 2-1-es diadalt a Magyar Kupa negyeddöntős párharcának első felvonásán aratta.

– Ebben a ligában nincsenek könnyű mérkőzések. Mivel az első félidőben nem sikerült megszereznünk a vezetést, így idegessé váltunk. Ám a második játékrészben feltörtük a Haladás védelmét és győztünk. Ez a legfontosabb – értékelte együttese szombati teljesítményét Szerhij Rebrov (44), az FTC ukrán vezetőedzője.

A Fradi hazai menetelésében elévülhetetlen érdemei vannak a hazai szurkolóknak is. Buzdításuk doppingolja a ferencvárosi játékosokat.

– Nagyon sokat jelent a közönségünk támogatása, egyértelműen nekünk van a legjobb táborunk. A szurkolók olyan kitűnő hangulatot varázsolnak a mecscseinken, hogy azt nehéz szavakba önteni, sokszor libabőrösek vagyunk. A biztatásuk egyértelműen még jobb teljesítményre sarkall bennünket – dicsérte korábban a zöld-fehér szimpatizánsokat Varga Roland (29), az együttes válogatott szélsője.

Az FTC még a Paksot, a Vidit, az Újpestet és a Debrecent fogadja a szezonban.

A Fradi játékosainak boldogsága érthető: a gárda rendre megveri ak- tuális ellenfelét hazai környezetben / Fotó: Isza Ferenc

Hazai tabella

1. FTC 13 10 3 – 34-9 +25 33

2. DVSC 13 8 4 1 20-10 +10 28

3. Honvéd 13 8 2 3 23-14 +9 26

4. Puskás Akadémia 13 8 2 3 18-10 +8 26

5. Vidi 13 8 2 3 19-13 +6 26

6. Újpest 13 7 5 1 17-5 +12 26

7. Mezőkövesd 12 6 3 3 20-12 +8 21

8. Paks 12 5 4 3 19-18 1 19

9. DVTK 12 5 4 3 14-14 0 19

10. Kisvárda 12 4 4 4 15-16 -1 16

11. MTK 12 4 2 6 16-19 -3 14

12. Haladás 12 3 2 7 12-18 -6 11

Az NB I állása

1. FTC 25 17 4 4 55-19 +36 55

2. Vidi 25 14 5 6 40-25 +15 47

3. DVSC 25 11 7 7 30-27 +3 40

4. Újpest 25 10 10 5 31-18 +13 40

5. Honvéd 25 11 6 8 31-24 +7 39

6. Mezőkövesd 25 8 8 9 34-32 +2 32

7. MTK 25 9 4 12 36-40 -4 31

8. Paks 25 7 10 8 29-35 -6 31

9. Puskás Akadémia 25 9 3 13 30-34 -4 30

10. DVTK 25 7 6 12 24-45 -2 27

11. Kisvárda 25 6 7 12 24-41 -17 25

12. Haladás 25 4 4 17 21-45 -24 16

NB I, 26. forduló

Március 30., szombat

Mezőkövesd–Honvéd M4,13.45

Paks–Újpest 17

Kisvárda–FTC 17

Haladás–Puskás Akadémia 17

MTK–DVTK 17

Vidi–DVSC M4,19.30

http://www.blikk.hu/sport/magyar-foci/tobb-mint-masfel-eve-verhetetlen-hazai-palyan-a-ferencvaros/s20t5ey

(Visited 3 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
blikk · Sport
banner

Leave a Comment

Inline
Inline