aug 23, 2018
48 Views
0 0

Trump régi sajtómágnás barátját is behálózták a nyomozók

Written by

Amerikai médiumok közlései szerint a szövetségi ügyészek büntetlenséget ígértek a National Enquirer című lap vezérének, Trump barátjának a Cohen-ügy  nyomozásában. David Pecker azért lett fontos szereplője a történetnek, mert a gyanú szerint a lapot kiadó American Media 150 ezer dollárért megvette egy volt Playboy-modell, Karen McDougal sztoriját arról, hogy viszonya volt Trumppal egy évtizeddel ezelőtt, majd a közlési jog egyedüli birtokosaként egyszerűen elhallgatta azt. 

McDougal azt állítja, hogy a 2016-os választások előtt nem sokkal kötötték a szerződést, ami miatt amúgy a nő utólag be is perelte a kiadót. Amit Pecker tudhat, és állítólag most beszélt is róla a  hatóságoknak, az az, hogy Cohen és Trump mit tudott, illetve mit intézett az ügyben. Michael Cohen korábban eskü alatt vallotta: Trump utasítására fizetett a playmate hallgatásáért 150 ezer dollárt 

A Washington Post idén júniusban írt cikket arról, hogy az Enquier rendszeresen elküldte a kéziratokat Trumpnak, hogy nézze át azokat megjelenés előtt. Ezt a lap tagadta. A New York Times pedig azt írta, Pecker tavaly a Fehér Házban együtt ebédelt Trumppal egy magántalálkozón.

(Visited 6 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Külföld
banner

Leave a Comment

Inline
Inline