Júl 7, 2019
30 Views
0 0

Rapport Richárd elkapta a fonalat, szupertornát nyert Kínában

Written by

A legjobban rangsorolt magyar sakknagymester, Rapport Richárd a 8 résztvevős XX-as erősségű kínai szupertornán 4,5 pontot gyűjtve az első lett. A dancsui torna történetében Rapport a második külföldi győztes – írta a Xinhua.

A magyar sakk történetében hasonló siker az elmúlt 10 évben nem volt, Lékó Péter 2005-ös Wijk aan Zee-ben elért győzelméig kell visszamennünk az időben, hogy hasonlóra emlékezzünk.

Rapport egyéniben ehhez fogható tornát még nem nyert.

A magyar játékos hét partijából kettőt nyert meg, a másik ötön döntetlenül végzett. A negyedik és az ötödik fordulóban nyert, Bassemet világossal, Inarkijevet sötéttel intézte el, és akkor állt az élre. A 28-ból összesen kilenc parti dőlt el.

A Belgrádban élő versenyző az utolsó körben sötéttel játszva ért el remit a kínai Vej-ji ellen, ez kellett a végső sikerhez. Sötéttel is megingathatatlan volt, folyamatosan a legjobb lépéseket húzta meg. Vej 20 éves, a jövő nagy ígéretének tartják. Rapport három évvel idősebb nála, és rég láttunk tőle ilyen stabil játékot, miközben harci szelleme és virtuozitása megmaradt. 

A sakkozók korábbi kapitánya, Kállai Gábor nagymester azt emelte még ki, hogy Artyemjev is mögötte végzett, a 21 éves oroszt szokás még a legnagyobb ígéretek közt számon tartani.

  • Íme a sorrend: 1. Rapport 4,5 pont, 2. Ju-jang és Vej-ji 4 pont, 4. Vlagyiszlav Artyemjev és Vang-hao és Vidit, Santosh Gujrathi (indiai) 3,5, 7 Ernesto Inarkijev (orosz) 3, 8. Amin, Bassem (egyiptomi) 2

Rapport ezzel a sikerrel a 17. helyre léphet előre a világranglistán, Élő pontszámát pedig várhatóan 2744-re tornássza fel, ami azért fontos, mert a legjobb játékosok tornáira is meghívást kaphat. A legjobbak most Zágrábban játszottak, Carouna és Carlsen is, ők egy XXI-es besorolású tornán csatáznak.

(Visited 2 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Sakk
banner

Leave a Comment