dec 1, 2018
5743 Views
0 0

Így őrizhetjük meg egészségünket a téli hónapokban

Written by

„Fontos, hogy a gyümölcs és a zöldség része legyen a táplálkozásunknak” – fogalmazott a szakértő. Mint hangsúlyozta: kerülni kell továbbá a zsúfolt helyszíneket, tömegközlekedési eszközöket. Hazaérkezés után, étkezés előtt érdemes kezet és arcot mosni, elkerülvén ezzel a felső légúti fertőzéseket.

Torzsa Péter az alvás fontosságára is felhívta a figyelmet.

„A napi 7-8 óra alvás a megfelelő immunrendszert tudja biztosítani”

– tette hozzá. A napsütéses órák számának csökkenésével pedig gyakoribbá válnak a depressziós panaszok és a hangulatzavarok. A Semmelweis Egyetem docense szerint ez ellen különböző praktikákkal lehet védekezni: gyertyagyújtással, megfelelő fényviszonyok biztosításával pótolható a természetes fény.

„A testmozgás is segíthet a hangulatzavarok kialakulásának megelőzésében”

– jegyezte meg. A kültéri sportoknál fontos a bemelegítés és a lenyújtás, illetve a szakértő szerint érdemes edzéstervet követni, és egyszerre nem túl sokat vállalni. A mozgás után pedig rögtön át kell öltözni, száraz ruhát venni.

Torzsa Péter szerint a C-vitamin mellett multivitaminokat is érdemes szedni, ezekben ugyanis különböző nyomelemek is vannak. Mivel a magyar lakosság D-vitamin hiányban szenved, ennek pótlására is felhívta a figyelmet.

Nyitókép: Pixabay

(Visited 8 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Belföld
banner

Leave a Comment

Inline
Inline