dec 3, 0001
7 Views
0 0

A kormány 380 milliárdos alapítványt hoz létre a Corvinusnak

Written by

Maecenas Universitatis Corvini néven hoz létre alapítványt a kormány a Corvinus Egyetem fenntartására, az alapítvány alapító vagyona a MOL és a Richter 10-10 százalékos állami tulajdonban lévő részvénypakettje, amelyeknek összértéke mintegy 380 milliárd forint – mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A miniszter ezen kívül a következő érdekes dolgokat mondta:

Corvinus

  • Az átalakítások célja Palkovics szerint, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem 2030-ra a világ 200, Európa 100 legjobb gazdaság- és társadalomtudományi egyeteme közé kerüljön.
  • Az alapítvány az alapító szándékának megfelelően jön létre, megkapja az állami vagyont, majd az alapító a teljes alapítói joggyakorlást átadja a kuratóriumnak. Ez pedig azt jelenti, hogy az állam innentől kezdve teljes mértékben megszünteti az alapítványhoz való kötődését.
  • Az alapítványok vezetőinek kijelölése az alapító joga és feladata, ezt akkor fogjuk megtenni
  • „Elvégeztük azt a munkát, ami ahhoz volt szükséges, hogy a fenntartóváltás júliustól megtörténjen. A szükséges döntések megszülettek, a tavaszi ülésszakon a Parlament lezárhatja a folyamatot” – mondta Palkovics.
  • „Az erre a vagyonrészre eső 2018-ban fizetett 2017 évi osztalék 9,4 milliárd forint volt a MOL-nál és 1,26 milliárd forint a Richternél: ez a 10,66 milliárdos összeg meghaladja azt az állami támogatást, amit a Corvinus jelenleg kap, így további fejlesztésekre is lehetőséget biztosítva” – nyilatkozta a finanszírozásról.
  • Az egyetem ingyenes vagyonjuttatás formájában megkapja a Magyar Államtól a jelenleg vagyonkezelésében lévő állami tulajdont képező ingatlanokat és a működéséhez szükséges ingóságokat.
  • „Erősíteni kell a kapcsolatot a piaci szereplőkkel: a magyar egyetemeknek ugyanis rendkívül alacsony a gazdaságból származó kutatási bevétele. Azzal, hogy a Corvinus függetlenedik az államtól, azt várjuk, hogy több legyen az egyetem saját bevétele, például vállalati együttműködésekből, felajánlásokból”.
  • Alapítványi ösztöndíjas és önköltséges képzés is lesz a Corvinuson. Arról nem beszélt a miniszter, hogy a mostani számokhoz képest lesz-e különbség a jövőben a két különböző finanszírozási formára felvettek számában.
  • A munkavállalók a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatottak lesznek, azaz megszűnik a közalkalmazotti státuszuk.

Magyar Tudományos Akadémia

  • „Jelen pillanatban az MTA kutatóintézetei az Akadémia, azaz egy köztestület alatt működnek. Azt a kérdést kellett föltennünk, hogy biztosan jó-e ez így? ” – tette fel a retorikai kérdést a miniszter. A nemleges válaszát már tudhatjuk.
  • „A rendszerváltás óta eltelt időszakban Magyarországon nem történt érdemi változás a kutatóintézetek rendszerében: részben ennek az eredménye az, hogy jelenleg a 22. helyen állunk az European Innovation Scoreboard rangsorban” – vélekedett Palkovics.
  • „Az átalakítás miatt senkinek nem kell elmennnie Magyarországról. A cél pont az ellenkezője: jöjjenek haza” – üzent a fiatal kutatóknak.
A hazacsábított fiatal kutatók Orbán Viktortól kérik az MTA átalakításának leállítását

A jelenlegi helyzet ugyanis olyan bizonytalanságot teremt, amely egyre többjüket kényszeríti annak megfontolására, hogy az országot hátrahagyva munkájukat máshol folytassák.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

https://24.hu/?p=2360694

(Visited 2 times, 1 visits today)
Article Categories:
24.hu
banner

Leave a Comment

Inline
Inline